Aurora Lewis Turner: Az istenek játéka
"Hol vérontás készül, ott szerelem születik…
A világjárványok kora lezárult, amikor az emberek városokba tömörültek, érzéketlenek lettek, tartották egymástól a három lépés távolságot. Se érintés, se szeretet, se öröm, se bánat. Csak a közöny.
Luna-33-03-30 egyike egy ilyen város lakosainak. Kiválasztották: fel kell áldoznia magát az istenekért. Az Áldozati Eseményen kő kerül a gépezetbe: életben marad.
Hunter, egy isten színre lépése mindent megváltoztat. Luna és csapata útra kél az Istenek Városa felé. Útközben váratlan dolgok törnek Lunára: érzelmek, a külvilág veszélyei és maga a sötétség.
Vajon rájön, ki ő valójában? Legyőzi a sötétséget, vagy megadja magát neki? Vajon mennyire tartható fenn az új világrend, mely emberek kiontott vérén nyugszik? És a legfontosabb: létezhet-e szerelem ember és isten között?"
Bevezetés:
Ez a könyv kivételesen nem recenzió volt, de mivel egy hosszabb távú együttműködés része vagyok, gondoltam mikor máskor kerítsünk sort erre a kötetre, mint most. Szóval ismét egy Aurora Lewis Turner könyvet hoztam nektek, bár ez most kevésbé nyerte el a tetszésemet.
Első benyomás:
A vége miatt még mindig sokszor gondolok erre a könyvre bár a hosszúsága elrettentő lehet sokaknak. Egyszerűen bámulatos volt és egyszerre imádtam és akartam kihajítani az ablakon. Sok hibája van a könyvnek de az biztos, hogy nem hagy gondolatok nélkül.
Történet:
A történetünk egy városban kezdődik, amelyben az emberek számok a rendszerben. Nem éreznek, nincs akaratuk, nincs önálló gondolatuk. Csak a szürke egyhangúság, amit évente megtör egy rituálé. Amely egy kis színt vihetne, de nem... Az isteneknek tett áldozat is csak egy kényszeres műsor és erre a feladatra lett kiválasztva Luna 33-03-30. Viszont a porszem akkor kerül igazán a gépezetbe, amikor a Stadion nem öli meg. Ahhoz, hogy a rituálé sikeres legyen, minden áldozatnak be kell teljesítenie a sorsát. Az isten viszont megérkezik (egy repülőgép szerencsétlenkedésben) és úgy gondolja, hogy ez az Istenek városába való ügy.
Tehát főhősünk egy csapat kísérővel és egy istennel a háta mögött vág bele egy hosszú, hosszú... hosszú útba, ami sok kalandot, veszélyt és egyéb más szálat mutat be. Ki szeretném emelni a kezdeti humor faktort, ami körbelengi a disztópiát. Ugyanis a szintetikus anyagok kiürülésével a szereplőink hirtelen úgy megvilágosodnak, mint Ádám és Éva a teremtéstörténetben, és nem is kell mondanom, ez kifejezetten jó vicc forrás. :)
Bár végig élveztem és vitt magával a történet, néha úgy éreztem nincs meg az a feszültség, ami az első 200 oldalon keresztül jelen volt. Hiába történt egyre több borzalmas dolog szereplőinkkel, az ismétlődések elveszítették azt az izgalmat, amitől a szék széléről, előre dőlve olvasod a következő fejezetet. Ez tart még 200 oldalon keresztül, majd mintha visszatérnénk egy hosszú téli álomból, az utolsó 100 oldal annyira felcsigázott, hogy alig bírtam letenni a könyvet. És a vége... azt még spoiler felirattal sem akarom nektek leírni. Az ad értelmet ennek a hosszúságnak és egy elképesztő fordulatot, ami miatt nem akarod elhinni, hogy itt a vége. Fáj a szívem értük, de egyszerűen ez volt a helyes.
Karakterek:
Na a karakterek voltak azok, amelyen kicsit elvérzett a történet. Itt most leginkább a két főszereplőről és a szerelmi szálról szeretnék leírást adni, mert igazából a mellékszereplőket szerettem, és nem is volt velük gondom. De kezdjük is.
Luna:
A főhősünk kezdetben egy szimpatikus karakter volt, aki már azzal megnyert magának, hogy nem esett egyből a férfiak karjába, segítőkész volt, tudta kezelni a fegyvereket stb. De aztán valahogy beütött valami, (vagy nem tudom) de olyan döntésképtelen lett, hogy rossz volt nézni, arról nem is beszélve, hogy manipulatív is lett az istenünk által. Azt mondjuk nem árulom el miért. Így a két jellem között váltogattunk, ami kiszámíthatatlanságot eredményezett és egy kis idegességet az olvasó számára.
Hunter:
Hunter már szinte öregebb lehetne az időnél, de még mindig úgy viselkedik mint egy durcás kisgyerek. Hiszen ha valakivel összeveszünk természetesen az a megoldás, hogy elteleportálunk azoktól, akiket meg kéne védeni. A legjobb ötlet tényleg... Ennek ellenére bírtam a karakterét, a sármját, az eltökéltségét, főleg a végén. Bár az még mindig nagyon fáj, hogy folyamatosan rá akarta erőltetni Lunára azt az utat, amit ő nem akart OKKAL bevállalni.
A köztük lévő szerelmet egy harmadik fél töri meg, ez lesz Dylan, aki igazából egy igazán furcsa szerelmi háromszöget, vagyis inkább csak simán háromszöget alakít ki. Mivel Dylan lehet hogy eleinte Luna szívét akarja elnyerni, a végére már mást akar, ami miatt nem lehet ezt az előbbi kategóriába sorolni. Számomra a sokszori civakodásuk ebből a szempontból összezavaró volt, mivel nem tudtam egészen a végéig, hogy Dylan pontosan mit is akar Lunától. Összefoglalva, kicsit gyerekesnek találtam mind a két karaktert ehhez a kapcsolathoz és úgy az egész kalandhoz, ennek ellenére remek szórakozást nyújtottak az út végéig. Úgy éreztem magam, mint azok a szereplők, akik mindig popcornt vesznek elő, ha kiüt a dráma. :D
Végszó:
Mivel ismerem az írónő munkásságát, ezért tudom azt mondani, hogy volt már jobb is, viszont szerintem sok fantasy meríthetne abból a kreativitásból, amely ebben a könyvben lakozik. Minden negatív tulajdonsága ellenére én imádtam a könyvet és még mindig gondolok rá, így célját úgy hiszem elérte. Én bátorítok mindenkit arra, hogy kezdjétek el és jussatok el a végére, mert szerintem az mindent megváltoztat, amit eddig gondoltatok a könyvről.
Ajánlom azoknak, akik szeretnének egy izgalmas de hosszú utazást, ahol nem riadnak vissza a repetitív konfliktusoktól. Illetve akik kedvelik a társadalomkritikákat és az elgondolkodtató jovőképeket, azok se hagyják ki. :)
Én megköszönöm a figyelmet és a lehetőséget. Olvassatok sokat én meg elköszönök mára.
Vigyázzatok magatokra! :D
Vh
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése